Mosolyséta a Maci csoportban
A mosoly világnapja alkalmából, és a Mosolygós Magyarokért Mozgalom felhívására október első hétfőjén Maci csoportunk elindult első mosolysétájára. A mozgalom vezetője, Farkas Éva 2010-ben indította először útjára a programot, melyhez évről évre egyre többen csatlakoznak. A kezdeményezés egyik fő célkitűzése 2040-ig kinevelni egy pozitívabban gondolkodó generációt.
A jelentkezést követően online kaptunk egy mosoly paklit, melyben 64 db, mosollyal kapcsolatos idézet, kedves gondolat volt olvasható. Szerettük volna, ha a mosolyunk mellé valami kézzel fogható emléket is kapnak az emberek, akikkel találkozunk, ezért kinyomtattuk, kivágtuk a kis kártyákat, és séta közben osztogattuk a járókelőknek. A gyerekek a kártya mellé feltették a kérdést: „Adhatok egy mosolyt?”. Igazán felemelő volt látni, ahogy a hétköznapi, kissé fásult, gondterhelt arcok mosolygással telnek meg. Egészen megváltoztatta a környék hangulatát egy csoportnyi gyerek, akik bátran szólították meg az embereket, hogy egy kis vidámságot varázsoljanak a napjukba. Nagyon pozitív visszhangja volt ennek a programnak, nemcsak ott helyben kaptunk számtalan kedves szót, hanem másnap a szülőktől is, akik elmondták, hogy gyermekeik milyen örömmel mesélték el ezt az élményt.
Az idei mosolytérképre felkerült a Budaörsi Mákszem Óvoda is, és bízunk benne, hogy egy szép, új hagyomány veszi kezdetét nálunk.
Aranyosi Ervin: Ébresztő mosoly
Előbb mindig a mosoly ébred,
azután én is felkelek.
Mert mosoly nélkül nem indulnak,
nem kezdődhetnek reggelek!
Küldök neked, mert van még bőven,
örülj neki, ha megkapod.
Kívánom mától így induljon,
mosolytól fénylőn, a napod!